Mi az a speedfitness?

Felgyorsult világban élünk. Mindent azonnal akarunk: e-mailünk rögtön érkezzen meg a címzettnek, mobilunkkal mindent perceken belül el tudjunk intézni, és az is jó lenne, ha a hasizmunkon azonnal látnánk a felülések eredményét.
Nagyon sok eszköz áll rendelkezésünkre, hogy minél gyorsabban és könnyebben elérjük céljainkat. Mégis minden akaraterőnket és türelmünket be kell vetni, hogy valóban élvezhessük a kemény edzések eredményeit.
A szabad idő túl értékes ahhoz, hogy megerőltető, időpazarló és nem hatékony tréninggel töltsük. A Speedfitness kiválóan ötvözi a gyors eredményeket és a sportos megjelenés utáni vágyat, mindenféle kompromisszum nélkül. Már heti 2 x 20 perc ráfordítással elérheted céljaidat, így néhány héten belül láthatod és érezheted az eredményeket.
 

• A technológia eredete

Az elektromos áram emberre mért kedvező hatását már az ókori rómaiak is ismerték, akik feltehetően a ráják elektromos impulzusait alkalmazták gyógyászati célból. Az elektromos impulzusokat kibocsátó rehabilitációs eszközök kifejlesztésével pedig már körülbelül száz éve kísérleteznek a tudósok. Az elektrostimuláció módszerének kidolgozása az űrkutatás tudományának köszönhető. Mivel a súlytalanság állapotában az izmok leépülnek és jelentős csontveszteség is kialakul, szükségessé vált egy olyan technológia kidolgozása, amely elősegítette az űrhajósok rehabilitációját. Később a profi sport is átvette és hasonló céllal alkalmazta az elektrostimulációs módszert. A kutatások egyértelműen kimutattták, hogy az EMS edzéseket követően nagy mértékben nőtt a sportolók erőnléte, vitalitása, és állóképessége, a sérült játékosok pedig hamarabb nyerték vissza izomerejüket és fittségüket.

A 90-es években német mérnökök fejlesztették ki az EMS készülékek új generációját, mely már a szabadidős sportok területén is széles körben elterjedt. Népszerűségét nagy mértékben növeli az a tény, hogy az elektrostimuláció módszere mellékhatások nélküli megoldást jelent egy sor- mindannyiunk számára fontos- cél elérésében.

• A speedfitness technológia

A speedfitness az elektrostimulációs (EMS) készülékek legújabb generációját képviseli. Lényege abban rejlik, hogy az egész testet egyszerre érő elektromos impulzusok hatására az izmok úgy húzódnak össze, hogy közben az ínakat és az ízületeket semmilyen terhelés nem éri. A kis erősségű váltóáram megfeszíti, majd elernyedni hagyja az izmokat, amelyek ezáltal rendkívül célzottan és hatékonyan edzhetők.
A stimuláció javítja az izmok aerob anyagcsere kapacitását és teljesítőképességét. Beindítja a zsírégetést és a kémiai folyamatok még akkor is zajlanak, amikor az edzés már régen befejeződött. Az elektromos impulzusok hatására elvégzett színtiszta izommunka által könnyebben elérhetővé válik a napokig tartó fokozott kalóriaégetés, a csökkenő súly, a cellulit mértékének javulása, a jobb közérzet, a fájdalmak csökkenése, vagy akár az állóképesség és vitalitás fokozódása. A speedfitness a látható és a mélyen fekvő izmokat egyaránt eléri, és kiválóan alkalmas arra, hogy nemcsak statikus, hanem dinamikus gyakorlatok végzésével növelje az edzések hatásfokát.

Az EMS technológia leegyszerűsíti és eredményesebbé teszi mindazok számára a sportot, akik szeretnének egészségesen élni, de túlhajszolt életformájuknak köszönhetően, időhiány miatt nem adódik lehetőség a rendszeres testmozgásra. A speedfitness edzésprogramja ugyanakkor azok számára is ajánlott, akik aktívan sportolnak, de a választott mozgásforma egyoldalúan terheli meg az izomzatukat, vagy akik kiegészítő sporttevékenységet szeretnének beilleszteni életformájukba.
 

• A speedfitness gép

Az elegáns és okos készülék egy forradalmi szisztéma összetevőit egyesíti: a leginnovatívabb technológia optimális hatékonysággal, szép megjelenéssel és könnyű kezelhetőséggel ötvözve. Az impulzusok ereje nemcsak egyszerre, hanem izomcsoportonként is szabályozható, így a kezelés intenzitását egyénre szabottan lehet beállítani külön-külön minden testrészre.
A speedfitness edzésforma alkalmas arra is, hogy nemcsak statikus, hanem dinamikus gyakorlatok végzésével erősítsük a hatást, vagy akár kardiogépekkel kombináljuk az anyagcserefokozó vagy alakformáló, izomépítő programok valamelyikét.
 

• Innováció

Az elektromos impulzusok nem koncentrálódnak egy pontban, hanem egyenletesen oszlanak el az elektróda egész felületén. ennek köszönhetően nincsenek erős ütéseket közvetítő, csípős pontok. Mivel a speedfitness edzés egyszerre dolgoztatja meg a has, a kar, a mellek, a combok, a fenék, a váll és a hát izmait, nem kell órákat tölteni azzal, hogy minden testrészre külön figyelmet fordítsunk. Ebben rejlik az edzésprogram gyorsasága.


a) Mobil tréning
Az ismert RIMOWA koffergyártó céggel való együttműködésnek köszönhetően a speedfitness edzéseket otthoni vagy munkahelyi környezetben is el lehet végezni egyszerűen és biztonságosan, saját személyi edző irányításával..
Az orvosi, rehabilitációs szegmensben ez a mobil megoldás szintén új távlatokat nyit a terápiás lehetőségekre, hiszen olyan pácienseket is el lehet érni, akik nem tudják elhagyni otthonukat.

b) Chip kártya
A készülék a személyre szabott edzésprogram nyomon követése céljából egy chipkártya leolvasó rendszerrel is fel van szerelve. A kártya segítségével könnyen megjegyezhetőek az egyes edzések adatai és pontosan figyelemmel lehet kísérni a tréningek során mutatott egyéni fejlődést. A kiegészítőként kapható chipkártyán az alábbi adatokat lehet tárolni:
• Edzésprogram típusa
• Időbeállítások
• Az utolsó tréning rögzített értékei
• Az impulzus intenzitásának utolsó rögzített értékei